Jan. 23-án megkezdődött a kelet-európai országok elnökeinek értekezlete Lőcsén. A tizenegy államfő tanácskozásának legfontosabb témája országaik betagozódása az Európai Unióba. Ez az ötödik közép-európai csúcstalálkozó, most első ízben meghívást kapott a román államfő is. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./
1998. január 26.
Jan. 25-én, vasárnap több hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Emil Constantinescu államelnök és jan. 26-án megkezdte tárgyalásait. Constantinescut elkísérte Victor Babiu védelmi, Mircea Cumara ipari és kereskedelmi, Andrei Plesu külügy-, Andrei Marga oktatásügyi és Tokay György kisebbségügyi miniszter. A román elnök Lőcséről érkezett Budapestre. Constantinescu Göncz Árpád köztársasági elnökkel tárgyalt, majd Horn Gyula miniszterelnökkel, ezután Demszky Gábor főpolgármesterrel, este pedig Göncz Árpáddal folytatták a Lőcsén megkezdett megbeszélésüket. Másnap, jan. 27-én Szegeden a két államelnök együtt avatta fel a román főkonzulátus épületét, majd Gyulán megtekintették a helyi ortodox püspökséget és a román középiskolát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./ Emil Constantinescu jan. 26-án a magyar miniszterelnökkel tárgyalva megerősítette: az általános iskolától az egyetemig érvényesülni fog Romániában a magyar nyelvű tanulás lehetősége. A román elnök arról is szólt, hogy Sepsiszentgyörgyön, Gyergyón és Szatmárnémetiben magyar főiskolák vannak alakulóban. Emil Constantinescu tájékoztatása szerint a romániai kormánykoalíciós válság nem érinti majd a reformpolitika következetes végrehajtását, s nem lesz kedvezőtlen hatással a magyar-román viszonyra sem. A megbeszélésen szóba került, hogy tavaly ősz óta több területen megtorpant a magyar-román együttműködés, melynek legfontosabb - 12 pontban megfogalmazott - teendőit tavaly Bukarestben Horn Gyula és Victor Ciorbea kormányfő egy emlékeztetőben rögzítette. Emil Constantinescu közölte: Romániában egyik pont teljesítésének sincs akadálya. Horn Gyula megemlítette, hogy Romániában bizonyos magyarellenes megnyilvánulások fordulnak elő. Jelezte: amennyiben magyar részről a kétoldalú viszonyt negatívan érintő, szélsőséges megnyilvánulásokra kerül sor, a kormány ezektől elhatárolja magát. Horn Gyula hasonló hozzáállást kért a román féltől is. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./
1998. január 28.
Jan. 28-án hajnalban hazaérkezett Bukarestbe Emil Constantinescu és kísérete. A román államfőt, aki a hét végén a közép-európai államfők lőcsei találkozóján, majd vasárnap estétől a kormány hét tagjának kíséretében magyarországi látogatáson vett részt, Victor Ciorbea miniszterelnök és a kormány több tagja fogadta. A repülőtéren tett nyilatkozatában Emil Constantinescu megemlítette, hogy magyarországi vendéglátói nagyra értékelték, hogy igen magas szintű küldöttség kísérte el erre a látogatásra, a hét miniszter a kétoldalú kapcsolatok szempontjából legfontosabb tárcákat vezeti. Mint mondotta, magyar partnereikkel folytatott tárgyalásaik konkrét eredményekre vezettek. Ily módon Románia és Magyarország együtt európai szinten is példát adhat a történelem által rájuk hagyott nehéz problémák megoldása tekintetében - jelentette ki Emil Constantinescu. Andrei Plesu külügyminiszter sikeresnek nevezte a látogatást. Első helyen említette a Kovács László külügyminiszterrel kialakult kiváló kapcsolatot, hosszú beszélgetést. "Úgy éreztem, barátok lettünk" - fogalmazott Plesu. A két ország közötti kapcsolatok új hídjának nevezte a szegedi román főkonzulátust, amelynek megnyitásán a két államfővel együtt vett részt. A magyarországi román kisebbség képviselőivel lezajlott meleg hangulatú gyulai találkozóról szólva kiemelte: "Ez igen reménykeltő pillanat volt kétoldalú kapcsolataink szempontjából is, mivel a két államfő jelenlétében tapasztalhattuk, hogy a kisebbségek nem jelentik feltétlenül a viszály almáját, ellenkezőleg, elősegítik, gazdagítják kapcsolatainkat." A tudósító azzal kapcsolatos kérdésére, hogy szóba került-e a romániai koalíciós válság, illetve hogy az milyen hatással lehet a román-magyar kapcsolatokra nemzetközi és hazai síkon, a miniszter megjegyezte: a kényesnek minősített kérdések is terítékre kerültek mind az államfők között, mind az elnök és Horn miniszterelnök találkozóján, nemkülönben a külügyminiszterek és a szakminiszterek megbeszélésein. Szó esett tehát a romániai helyzetről, abban a meggyőződésben, hogy egy epizódról van szó, amelyen túl kell és túl lehet jutni az összes érdekelt erőfeszítésével és józan magatartásával. Amit gyorsítani kell, az az előírások megvalósításának üteme. Ezért hamarosan, immár második alkalommal, összeül a két ország vegyes bizottsága és meg fogja tárgyalni, mely területeken kell megtenni a következő együttműködési lépéseket ahhoz, hogy érezhető legyen: a dolgok mozognak. Szó volt a gazdasági együttműködés fokozásáról, a Budapest-Bukarest autópálya lehetséges útvonalairól, arról, hogy Románia Magyarországon át kapcsolódna rá a nyugati földgázhálózatokra, az osztrák-magyar-román háromoldalú együttműködésről, azzal a távlattal, hogy Magyarország is érdekelt legyen a Duna kiaknázásában egészen a Fekete-tengerig. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./
2006. április 21.
Margittai Gábor, a Magyar Nemzet munkatársa az elcsatolt területek magyarságáról 2001 és 2004 között megjelentetett riportjait gyűjtötte csokorba Külső magyarok. Utazás a végeken /Magyar Nemzet könyvek/ címen. A kötet mintegy harmadrésze a Székelyföld és Gyimes gondjait, megoldatlanságait tárja elénk. Soraiból kitűnik, hogy a sok évtizedre visszatekintő kultúrharc 1989 után is tovább folyik. Az 1952-ben Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön tapasztalt elrománosító törekvés és Gyimesfelsőlok önvédelmet szolgáló Szent Erzsébet Gimnáziuma a két jelképes pólus, amely közt egymásnak feszülő erők küzdenek. Diószegi László, Tánczos Vilmos, Kiss Loránd, Bilibók Jenő, Pozsony Ferenc szolgálata, munkássága jelzi, hogy a csángóság ügyének ma is akadnak igaz apostolai. Dél-Erdélyben, ahol a románság térhódítása szinte beteljesedett, a szórványlét tragikus végkifejlete megállíthatatlan. A régió vészesen fogyatkozó magyarsága életében támaszthat-e új reményt Böjthe Csaba apostoli munkája, a református szórványlelkészségek szolgálata? Máramarossziget hajdan volt jogakadémiája, református tanítóképzője, nagyhírű piarista gimnáziuma már a múlté. Az asszimiláció folyamata vészes gyorsasággal folyik. Kárpátalja „Ukrajna legelhanyagoltabb tartománya”. Ferencz Imre, az Aknaszlatinán missziós szolgálatot vállalt csíki székely katolikus pap templomokat épített, segélyszervezeteket alakított, anyanyelvi óvodát hozott létre. Kiutálták őt Kárpátaljáról. Késmárk, Lőcse, Liptószentmiklós, Podolin utcáin magyar szó csak elvétve hallatszik. A „bűnös nemzet” kollektív bélyege, a benesi kitelepítés miatti rettegés fájó sebek. A szerb tisztogatási akciók magyar áldozatainak számát negyvenezerre becsülik. A csurogi temető összetört márványtáblája példázza, hogy a legyilkoltakra emlékezni ma sem szabad. A szerző szól a belső erőkről, a helyi kezdeményezőkről, a küzdelmet felvállalókról. A szombathelyi civilek szolidáris akcióival Dél-Erdélyben, a szerbiai Bácskában és Bánátban elgazosodott tömegsírokat ásnak elő a feledésből, elhagyott temetők már félig földbe süllyedt fejfáit állítják helyre, hozzájárulásukkal a kárpátaljai Técsőn szobrot emeltek Hollóssy Simonnak, Bácskában és Kárpátalján könyvkiadáshoz nyújtottak segítséget. /Máriás József: Utazás a végeken. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./
2007. július 13.
A Magyarok Székelyföldi Társasága által szervezett Lármafa-találkozó sorozat célkitűzései révén fontos szerepet tölt be a magyar kultúra ápolásában. Fő feladatának a Szent László-kultusz megőrzését tekinti. Ezt a Szent László nevéhez fűződő Kárpát-medencei helységek felkeresésével, megismertetésével és tartós kapcsolatok kiépítésével valósítja meg. A találkozó résztvevői felkeresik a cserhalmi ütközethez kapcsolódó kultúrtörténeti értékekkel rendelkező és ezt templomi freskókban megörökítő 48 települést (Erdélyben, Felvidéken, Magyarországon, Ausztriában és Szlovéniában). A 8. Lármafa-találkozó útiránya: Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda-Székelyudvarhely-Marosvásárhely-Cegőtelke-Sárospatak-Borsi-Margonya-Eperjes-Kassa-Rozsnyó-Kakaslomnic-Késmárk-Lőcse-Krasznahorka-Pelsőc-Tállya- Sepsiszentgyörgy. A Lármafa-találkozó székelyföldi csoportját Cegőtelkén fogadta Székely Pál és dr. Szántó Árpád, a Cserhalom Művelődési Egyesület elnöke és alelnöke. Cegőtelki fiatalok eljátszották a cserhalmi ütközet azon mozzanatát, amely templomi freskókban meg van örökítve. Ezután a székelyföldiekhez csatlakoztak a cegőtelkiek és a beszterceiek, és a csoport továbbindult a Felvidékre. A lármafások Borsiba emlékeztek arra, hogy a községben álló ősi kastélyban született 1676. március 27-én II. Rákóczi Ferenc fejedelem. A lármafások tapasztalták, hogy a többségében magyarok lakta Borsiban nem működik magyar óvoda és magyar iskola, a magyar anyanyelvű gyerekek szlovák nyelven tanulnak. A találkozó résztvevői Margonyán megkoszorúzták Dessewffy Arisztid honvéd tábornok, aradi vértanú sírját. A debrődi sírkertben koszorút helyeztek el Papp Anna volt polgármester asszony sírjánál, aki lelkes támogatója volt a Lármafa-találkozóknak, éltetője a Szent László-kultusznak. Kassán meglátogatták a Szent Erzsébet püspöki székesegyházat, a kassai dómot; a Rodostó-házat, II. Rákóczi Ferenc rodostói ebédlőházának másolatát, a Szent Mihály-kápolnát, melyben létezett egy Szent Lászlót ábrázoló freskó, amelyet lemeszeltek. Kakaslomnicon megtekintettek egy Szent László-faliképet, majd Késmárk és Lőcse nevezetességei következtek. A 8. Lármafa-találkozó felvidéki záró-mozzanata a pelsőci református templomban tartott ünnepi istentisztelet volt. A 8. Lármafa-találkozó állásfoglalásában felszólított: építsünk közös jövőt. Van megoldás a megbékélésre, ehhez a múltat be kell vallani. Szükség van az autonómiára, az anyanyelvi oktatás biztosítására minden szinten, Borsitól Cserhalomig, akár Szabadkáig. /Trufán József tanár, a találkozó résztvevője: 8. Lármafa-találkozó. 2007. június 20-25. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2008. október 25.
Az 1500-as évek végén keletkezett a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Első kiadása ismeretlen, lőcsei 17. századi kiadásának csak csekély töredéke maradt meg. Dallamát és kis szövegtöredékét Kodály Zoltán találta meg 1914-ben Bukovinában, Istensegíts faluban. Dózsa Dániel újra „megformálta”, ez Kőváry László: Száz történelmi rege (Kolozsvár, 1857) című gyűjteményébe épült be. Dózsa Dániel /Makfalva, 1821. jan. 30. – Búzásbesenyő, 1889. szept. 25./ hőskölteményt is írt, több regényt publikált. Különböző kolozsvári lapok munkatársa volt. Dózsa Dániel szövege most ismét közkinccsé vált: Tündér Ilona. Széphistória. Dózsa Dániel átdolgozása, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2008, a kiadást gondozta Beke Sándor. /Ráduly János: Dózsa Dániel Árgirusa. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./
2009. június 13.
Százharminc éve, 1879. június 10-én született Kolozsvárott Szabó Dezső író, publicista, a két világháború közötti szellemi élet egyik legvitatottabb alakja. A kolozsvári református gimnáziumban, majd a budapesti egyetem magyar-francia szakán tanult, az Eötvös Kollégium ösztöndíjasa volt. 1908-tól Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron és Lőcsén is tanított, s mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. A Nyugat és a Huszadik Század című folyóiratok körébe került, de Az individualizmus csődje című tanulmánya körül támadt vita után szakított a liberális, polgári beállítottságú lapokkal. Az 1918-as őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaság kikiáltását is üdvözölte, de a lelkesedést hamarosan mély kiábrándultság követte, s a proletárdiktatúra elől vidékre menekült. 1918-ban fejezte be legismertebb művét, Az elsodort falut. A magyarságról, a népről vallott nézeteivel a népi mozgalom előfutárává, eszmei úttörőjévé vált. 1925-ös Segítség! című pamfletregényében a kor szellemi-erkölcsi romlottságát támadta, az 1930-as évektől kezdve a német befolyás erősödésének veszélyeire figyelmeztetett. 1934-ben indította el a Ludas Mátyás Füzetek című egyszemélyes folyóiratát, melynek 1942-ig nyolcvan száma jelent meg. Életének utolsó éveiben az Életeim című önéletrajzi kötetének megírása foglalta le minden idejét, a mű majd csak 1965-ben jelenhetett meg /cenzúrázva/. Budapest ostroma idején magányosan, az állandó nélkülözéstől legyengülve halt meg 1945. január 13-án. /130 éve született Szabó Dezső. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./
